Új dolgokat kipróbálni jó. Nem, szexről még véletlenül sem lesz szó, kedves szexuálisan alultáplált olvasóink, zenéről viszont... Illetve dehogy. Inkább Eddie Argos sörhasáról, íme:

Eddie, Hulláék rajongásának trágya, főállásban az Art Brut énekese fasza, mellékállásban pedig sörhas-modell (lásd fönt). Hangja nem sok nincs, ráadásul úgy néz ki, mint egy elbaszott Robert Smith-imitátor, aki határozatlan idejű szabadságra küldte a sminkesét, de Hulláék ennek ellenére éppen ezért odáig vannak érte meg vissza.

És akkor még nem is áradoztak a Jasper Future névre hallgató jelenségről, aki úgy mozog, mint egy részeg marionett figura, akit ráadásul még bélférgek is gyötörnek. A zseni a mozgásáról ismerszik meg.

Miután összekerültek, rongyosra hallgatták az Art Brut mindhárom lemezét, aztán remegve számoltak vissza bruték soproni koncertjéig, amit természetesen hullarészegen, az első sorban eszetlenkedtek végig Hulláné egyszer használatos (khm) fényképezőgépével, hiszen józanon nem is volna illendő az ilyesmi. Amikor pedig Eddie behatolt a tömegbe, Hullának majdnem sikerült megérintenie, de aztán mégsem. Hulla ettől olyannyira elanyátlanodva kezdte érezni magát, hogy kénytelen volt meginni még néhány sört, pedig nem is kívánta már igazán. De azért csakazértis leerőltette mindet, nem szeretett volna szégyenben maradni ugyanis, Hulláné pedig egyébként sem bírta elviselni józanul sohasem.

Igaz, saját magát se nem. Ezért aztán, a szállásuk (értsd: matuzsálemi korú, ellustult gépjárművük) felé menet le is térdelte a betont, véresre horzsolva térgyének csudálatos kalácsát. Hulla persze jót röhögött élete szerelme bénázásán, de végül is eltántorgott vele valahogy a kocsiig. Erre ugyan egyikük sem nagyon emlékszik, de mivel másnap(osan) a hátsó ülésen ébredtek, valószínűleg így történt. Vagy legalábbis nagyvonalakban.

Hulláék alkoholisták. Hulláék láncdohányosok. Elég durván. Ráadásul részletekbe is bocsátkoznak. 

Töményet nem isznak, sört viszont de. Gyakorlatilag bármilyet, 4%-tól fölfelé. Távol áll tőlük a sörsznobizmus, mint olyan, mert totálisan mindegy nekik, hogy cseh az a sör vagy szlovák, vagy magyar vagy német, vagy lengyel vagy japán (tényleg, küldjön már valaki egy olyan jéghegyből összekutyultat, please, cserébe majd küldünk valami izét!), a lényeg, hogy ivásra érdemes alkoholmennyiség szerepeljen a címkéjén. 

Amikor igazán perverz hangulatban vannak, kizárólag izraeli sört isznak. (Esetleg kóser bort/pezsgőt.) A Maccabee igazán fasza, igaz, lövésük sincs a többi kósörről, de a Maccabee bejön (ízre, elsőre talán olyan, mint valami túlcukrozott Heineken, de érdemes megvárni a második/harmadik benyomást, megéri, tényleg), van is egy üres üvegük nosztalgiázási célzattal a konyhaszekrény tetején. Mert jól néz ki rajta a héber felirat. Meg azért is, mert Hulláék főállásban űzik a filoszemitizmust. Ami alkoholialiag is megnyilvánul, mert miért is ne éppen ott...

És akkor jöjjön a cigi… 

A nikotin jó, a kátrány még jobb, egyenesen a legjobb. Kiválóak együtt, na. Hulla kizárólag mentolosat szív, Hulláné meg nem. Hulláné időnként persze lenyúlja Hullát, ha rákíván, de mivel Hulla nem szívesen ad a cigarettájából, Hullánénak meg kell várnia, amíg Hulla beszámíthatatlanra issza magát. Mivel sörözéseiknek rendszerint a hullaház a vége, felvételüket kérték a Young European for the Binge Drinkin’ Society-be (YEBDS), vagyis az Európai Fiatalok a Kontrollálatlan Alkoholizálásért Szervezetébe. Válasz egyelőre nem érkezett, igaz, nem is nagyon reménykednek ilyesmiben.

Ha sörről van szó, Hulláék nem különösebben válogatósak. Ez már az első halálkozásuk alkalmával kiderült, gyakorlatilag a kocsma padlójáról is fölnyalták volna a sört, annyira ki voltak száradva. Föl is nyalták aztán, persze, mert nem volt pénzük újabb körre, a padlón meg volt bőséggel. De legalább sikerült beállniuk rendesen. 

Sör egyenlő filozófia. Húzzuk át, nem jó. Alkohol egyenlő filozófia. Ezzel már talán lehet kezdeni valamit. Mindenesetre, hányjuk meg a dolgokat. Aztán majd valaki föltakarítja. Akinek ez a dolga. Ha meg nem vállalkozik rá senki, hát ott marad. Érdekli a fenét. A lényeg, hogy nyomot hagyjunk. Észrevehetőt.

Tegyünk akkor tésztába néhány dolgot. Minket nem kell, egy ideje ugyanis szobatészták vagyunk (Hulláné különvéleménye: „Ich bin eine betűtészta”), legalábbis általában. Gyanús fojtok persze vannak a kanapénkon, de azok nem olyan jellegűek, amelyeket vizélettársi problémákra lehetne visszavezetni. Nyilván izzad a valagunk. De most a szóviczekrül szeretnénk szót ejteni. Mert ugye, kellenek, mint egy falat tenyér. 

A jó szóvicz univerzális. A jó szóvicz, ha politikailag nem is korrekt (szerencsés esetben), de legalább társadalmi hovatartozástól/származástól fügétlenül érthető. Feltéve, hogy. A szóviczek megértéséhez ugyanis szükséges valamiféle minimális intelligencia. Illetve. Minden kultúrának megvannak a saját különbejáratú szóviczei, hiszen a szóviczek általában nem függetlenek az adott kultúra beszélt nyelvétől (kivétel: kétnyelvű szóviczek). Szóval. A jó szóviczhez müveltség (sic!) szükséges. Nemisakármilyen. Aki pedig képes egy jó szóviczet kitálálni, az sokkal veszélyesebb dolgokra is képes. És aki Hulláéknak újat mond, az maga az I_ten. Megfontolondó, hogy egyszer majd kiadják magukat könyvben.

Hulláék szeretnek túlzásokba esni. A chili paprikát például Erős Pistával eszik. A szart meg nyilván csípős piros arannyal tolnák az arcukba (pontosabban arcuk megmaradt részébe), csak éppen nem szeretik. Mármint a szart. A méregerőshöz való megmagyarázhatatlan vonzódásuk már azelőtt is megvolt, hogy találkoztak volna, együtt azonban teljesen elveszítették a kontrollt (nem csak főzésileg), ízlelőbimbajaikat gyakorlatilag szétmaratták a főztjükkel. Ha lennének Hulla-konzervek, a címkéjükre nyilván halálfejet lennének kénytelenek nyomtatni, a lábszárcsontok helyett természetesen chili paprikával. A csípősség mértékét idővel tehát kénytelenek voltak rendszeresen emelni. Mindez persze következményekkel járt. Hulláné például nem is olyan régen gyomorrákban haldoklott egy hétig. De már elmúlt.  A múltkor meg az történt, hogy az egyetlen közös barátjuk evett a levesükből. Az illető nem akart puhapöcsűként megmaradni Hulláék emlékezetében, és ez végül sikerült is neki, mert az első kanál leves után mentőt kellett hívni hozzá. Azóta nincs közös barátjuk, csak egy néhai. Hulláék jelenleg ott tartanak, hogy chili paprikát dugdosnak egymás seggébe, hogy érezzenek valamit.

Néhány recept azoknak, akik megunták az életüket:

Kóser zsírleves

Hozzányalók: 

1 kg ócsó kóser zsír

1 liter kóser víz

1 csomag kóser betűtészta

Kóser só, kóser bors

Néhány liter kósör 

Összeöntjük a hozzávalókat egy lábfosba, megvárjuk, amíg készen nem leszünk a kósörtől, aztán elfogyasztjuk.

Erős Pistával töltött chili paprika 

Hozzányalók: 

1 fej Erős Pista

5 nagy fej vöröshagyma

10 fej fokhagyma (nem gerezd!)

Chili paprika (Erős Pista fejének nagyságától függően, érzéssel)

Víz, só, bors, őrült paprita 

Hagymát leturmixoljuk, Erős Pistát kiagyaljuk, széttrancsírozzuk. Összekutyuljuk, agyondugdossuk a masszát a fokhagymákkal, majd lucskosra masszírozzuk az egész hóbelevancot. Végül csurig töltjük a papritákat. Megsütjük, oszt megesszük, jól.

Francia rémes pörköltszafttal 

Hozzányalók: 

Francia rémes

Pörköltszaft

Só, bors 

A legjobb rémesek mindig a helyi Ibolya cukrászdákban kaphatók. Pörköltszaft pedig minden átlagos háztartásban fellelhető, ugye. Só, bors, vérzéssel. 

Étvágyat, jót!

Hulláné pedig… Hulla neje lett. Hulla viszont soha nem hívta Hullánét Hullánénak.  Szándékosan, mert az olyan dehonesztáló. Mivel aztán Hulla „drágámozása”, „szívemezése” nem igazán hatolt Hulláné szívéig, előállt a „bogyókázással”. Hulláné eleinte persze ezt is kikérte magának („Nem vagyok Bogyóka!”), de aztán, legalábbis saját bevallása szerint, megszokta. Bogyóka lett tehát, visszavonhatatlanul. Hulláné Bogyóka. Rohad Aranka pedig a múlté, véglegesen.

Ari másnap hajnalban tehát Hullánéként ébredt, Hulla izgatóan horkolt mellette. Az ébresztőórára pillantva Hulláné riadtan konstatálta, hogy ajvé van, de nagyon durván. Hulla dettó riadtan konstatált. Riadt konstatálásban tehát mindketten kihozták magukból (és egymásból) mindazt, amit emberileg lehetséges. Hulla aznap nem ment dolgozni, főnöke pedig elfogadta átlátszó magyarázkodását. Döglöttek tehát az ágyban egész délelőtt. Akár dughattak is volna, de Hulla ragaszkodott az elveihez. 

Két hónapig bírták a heti rendszertelenséggel történő találkákat. Aztán Hulla aszonta, összeköltöznek, vagy kinyomja Hulláné szemét. Hulláné persze megrettent, elhozta Hulla lakásába a cuccait. Hulla elégedettnek érezte magát, hiszen végre napi szinten élhette ki perverz vágyait. Borostájának simogatását, sörhasának böködését, a mértéktelen bagózásra und sörfogyasztásra irányuló bátorítást, mindenféle büdös sajt egymás mellkasán történő szétkenését, valamint az együtt főzés gyönyöreit (fúj!). Hulla egyáltalán nem meglepő módon színültig telt szerelemmel. Hulláné pedig…

Szóval, az úgy történt, hogy Hulla és az akkor még határozottan nem-Hulláné találkozót beszéltek meg a zsinihez. A későbbi Hulláné sört akart mindenáron (Hulla is, persze), meglehetősen idegesek voltak ugyanis. Az interneten történő ismerkedés árnyoldalait azonban fejtse ki, mondjuk a… ööö… a Gólem. A Gólem viszont valószínűleg baszik majd kifejteni. 

Beültek tehát valahová, rendeltek is derekasan. Mint tudjuk, a sörök fogyásával egyenesen arányos a gátlások levetkőzése. Aztán egyszer csak (nyilván órákkal később) közölte velük a pincér (vagy nő volt?), hogy ideje lenne elhúzniuk a picsába, mer’ zárnának, jól. Hulla és leendő Hulláné megfogadták a tanácsot, húztak is elfelé oda, amit a vendéglátó egység nyilván bölcsész diplomával rendelkező tagja volt szíves a figyelmükbe ajánlani. 

Átbotorkáltak tehát a későbbi Hulláné egykor volt kedvenc helyére, ahol is a korcsmárosné kivénhedt ábrázata fogadta őket, valamint a nyelőgépek nyolcvanas évek kísérleti szintipopját idéző kakafóniája. A galéria felől áradó seggszag gyermekkoruk kevésbé dicsőséges epizódjait idézte emlékezetükbe, az esztétikai élményekre (viaszkosvászon terítő, nikotintól elsárgult nyájlon függöny) azonban a lánynak kellet fölhívnia Hulla figyelmét, akinek ezidőtájt már egészen más dolgok jártak a fejében. 

Hulla persze nem bírt magával, hamarosan a tettek mezejére lépett. Ami úgy nézett ki, hogy megragadta az ekkor már félig-meddig Hulláné székét, hogy egy határozott mozdulattal ajkára tapassza (mármint nem a széket, nyilván). Hulláné született Rohad Aranka különösebben nem állt ellen, igaz, később Hulla szemére hányt. 

És most Vágássy Ferenc. 

Ari másnap egy nemakármilyen Hulla karjaiban ébredt, akivel azóta is boldogan él… amíg meg nem hulla. Pontosabban Hulláné.

Hulla D. Károly és Hulla D. Károlyné megmondja. Kiteregetik a szennyest. A magánéletüket. A kendőzetlen valóságot. Filmet néznek. Fotóznak. Főznek. Írnak. Kiállításra járnak. Kritizálnak. Olvasnak. Zenét hallgatnak. Esetleg dugnak egy jót, ha éppen nincs jobb dolguk. Vagy öltözködési tanácsokat adnak, mert miért is ne? Kulturális eligazítást tartanak, ha úgy tetszik. Hogy mit kell und mit nem kellene. Egyenesen az arcodba. Ha nem tetszik, pacikuki beléd tövig.