Tegyünk akkor tésztába néhány dolgot. Minket nem kell, egy ideje ugyanis szobatészták vagyunk (Hulláné különvéleménye: „Ich bin eine betűtészta”), legalábbis általában. Gyanús fojtok persze vannak a kanapénkon, de azok nem olyan jellegűek, amelyeket vizélettársi problémákra lehetne visszavezetni. Nyilván izzad a valagunk. De most a szóviczekrül szeretnénk szót ejteni. Mert ugye, kellenek, mint egy falat tenyér. 

A jó szóvicz univerzális. A jó szóvicz, ha politikailag nem is korrekt (szerencsés esetben), de legalább társadalmi hovatartozástól/származástól fügétlenül érthető. Feltéve, hogy. A szóviczek megértéséhez ugyanis szükséges valamiféle minimális intelligencia. Illetve. Minden kultúrának megvannak a saját különbejáratú szóviczei, hiszen a szóviczek általában nem függetlenek az adott kultúra beszélt nyelvétől (kivétel: kétnyelvű szóviczek). Szóval. A jó szóviczhez müveltség (sic!) szükséges. Nemisakármilyen. Aki pedig képes egy jó szóviczet kitálálni, az sokkal veszélyesebb dolgokra is képes. És aki Hulláéknak újat mond, az maga az I_ten. Megfontolondó, hogy egyszer majd kiadják magukat könyvben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.