Valamelyik nap (ki emlékszik pontosan?) adtunk a kultúrának rendesen, Hulláné ugyanis kiállított néhányós fotót. Ekkor történt, hogy majdnem találkoztunk Hulláné nagyanyjával, de aztán mégsem, a nagyi ugyanis inkább lesántult. Mondjuk, mindig ezt csinálja amikor Hulláné kiállít, igaz, a múltkor a kiállítás megnyitója után sántult le, de ez most nagyjából mindegy is, a lényegen nem változtat. Szóval. A megnyitón szerencsére volt némi (túl sok) bor* (és sajnos unalmas beszédek is, utóbbiakat viszont szerencsére nem igazán hallottuk a hangosítás hiánya miatt), de erről majd később (vagy inkább később se nem), viszont a bornak köszönhetően legalább sikerült elviselnünk saját magunkat meg a többieket.

Aztán elmentünk inni. És innentől kezdve tulajdonképpen nem igazán emlékszünk semmire. Vagy legalábbis alig valamire. Valószínűleg elpusztítottunk néhány tucatnyi sört, amivel még nem is lett volna baj, hiszen hozzája vagyunk szokva, de sajnos Hulláné hedonista ismerőse mindenáron töményet akart itatni velünk, mi meg valamiért nem tudtunk nemet mondani, valószínűleg azért, mert ő fizette. Egyébként meg mi vagyunk azok, akik csak egyszer élünk, a többiek kevésbé szerencsések. Ami viszont ezt követően történt, az kissé homályos. Hulla olyan szinten hulla lett, hogy Hullánét hátrahagyva elindult haza. De mivel nem találta meg a megfelelő éjszakai járatot, néhány órányi emlékezetkiesést követően inkább visszatért az éppen aktuális kocsmába, hogy aztán hajnalig tovább vedeljen Hullánéval (ekkorra már szinte mindenki más lelépett), majd együtt tántorogjanak haza, igaz, a Pöttyös utca helyett Kőbánya-Kispesten ébredtek, ahol aztán Hulla egyik kolléganőjébe botlottak, aki éppen munkába indult. Meg is kérdezték tőle legalább háromszor a pontos időt. Hazafelé persze vettek még némi alkoholt meg cigarettát, hogy gyorsabban teljen a délelőtt. Meglehet, túl sokat ittak már megint. De így volt kerek az este. Hogy Hulla kalapját mikor veszítették el, az a mai napig rejtély. A becsületes megtaláló, mondjuk, vendégünk egy sörre.

*Ami a bort illeti, az egyiknek vajíze volt, a másiknak meg gyógyszerszaga, de azért persze megittuk az összeset. Igyon inkább mindenki sört, mert a sör legalább sörhasat csinál. (Hulláné persze elbaszta a becsempészést, igaz, mások nem voltak ennyire balfaszok. Mi ittuk a szar bort, mások meg nyakalták az akciós sört.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.